Ezek a kívülállók versei. Azoké, akiket nem vesznek észre, akiknek hangja feloldódik az alapzajban. A csendeseké, a nem kiabálóké, akiket kabátként burkol a nagyvárosi magány. Azoknak a versei, akik szerettek volna szerelmet és szerettek volna gyereket, de valahogyan mindig rossz helyen voltak vagy rossz időben, hogy megtörténhessen velük. Ezek a versek a szürkék versei, akik színekről álmodnak munkába menet – a melletted ülő és te verseid. Versek, amiket akkor olvasunk, amikor kihajt a villamos a szeretetből.